Brigetio öröksége

látogatóközpont

2025.12.04.

A Brigetio Öröksége Látogatóközpont kialakítása

A Brigetio Öröksége Látogatóközpont 1907-ben épült a Komáromi M. Kir. Állami Méntelep Osztály főépületeként. 1962-től a Komáromi Állami Gazdaság, a későbbi Komáromi Mezőgazdasági Kombinát központi épületének a szerepét töltötte be 2004-ig.
Az üresen álló épületet 2011-ben Komárom Város Önkormányzata megvásárolta és 2016-ban megkezdte múzeum célú átalakítását.
A felújítási terveket a komáromi Bricoll Mérnöki Kft. készítette, az épület felújítását a szintén komáromi székhelyű WF Építőipari Kft. végezte.
A Brigetio Öröksége Látogatóközpont névre keresztelt épületbe 2023-ban a Komáromi Klapka György Múzeum irodái és egyes kiállításai költöztek.

Brigetio öröksége régészeti kiállítás

A Brigetio Öröksége Látogatóközpont fő attrakciója, a Narmer Építészeti Stúdió tervezésében és kivitelezésében, Harsányi Eszter és Kurovszky Zsófia restaurátorok közreműködésével a földszinten kialakításra került Brigetio öröksége című állandó régészeti kiállítás, amely látványos, interaktív formában mutatja be az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Komáromi Klapka György Múzeum együttműködésében 1992 óta zajló brigetiói feltárások legszebb leleteit és a tudományos feldolgozó munka eredményeit.

A kiállítás koncepcióját Számadó Emese, a múzeum igazgatója, Borhy László professzor, az ELTE rektora, dr. Bartus Dávid, az ELTE BTK dékánja, mint a brigetiói ásatások vezető régészei, valamint dr. Gátfalvi-Delbó Gabriella, a múzeum régésze, dr. Harsányi Eszter és Kurovszky Zsófia restaurátorok, dr. Dobosi Linda régész-építész és dr. Szabó Ádám, a Magyar Nemzeti Múzeum főmuzeológusa dolgozták ki.

A kiállításba kihelyezett információkat a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet fejlesztésében készített QR-kódos többplatformú multimédia vezető egészíti ki, valamint a Leopoly Kft. által készített virtuális valóság-játék, amely egy római városban kalauzol minket.

Brigetio Látogató Központ kiállítás
Brigetio Látogató Központ kiállítás
Nyitvatartási idő

Kedd – vasárnap: 09:00 – 17:00
Ünnepnapokon: 09:00 – 17:00

Belépőjegy

A belépés ingyenes

Kapcsolat
Telefonszám: + 36 34 344 697
Email: brigetio@brigetio.hu

Kiállítások

Állandó kiállítások

Időszaki kiállítások

Munkatársak

Számadó Emese

igazgató
régész, történész, régészeti feladatok kapcsolattartója

Pokornyi Gábor

megbízott igazgatóhelyettes, történész, tárlatvezető
látogatói és kutatói kapcsolattartó

Ábrahám Tamás

történész
rendszergazda

Gábor Éva

múzeumpedagógus
múzeumpedagógiai kapcsolattartó

Rendezvények